Tréning résztvevők megosztásai, tapasztalatai

mindfullness

Többféle meditációs technikát tanultam már, de eddig mindig problémát okozott, hogy a gondolataim ne kalandozzanak el közben. Pedig próbálkoztam, de tényleg! 2 hetet töltöttem Thaiföldön egy kolostorban monkok között Vipassana meditációt tanulva. Meseszép élmény volt, de onnan is úgy jöttem el, hogy be kellett valljam magamnak: "Reni, te továbbra sem tudsz meditálni, ez van!"

Aztán Andinál megtört a jég! 🙂 Egy általa vezetett 20 perces csakratisztító meditációnál éreztem először azt, hogy ebben a 20 percben én végig jelen voltam, nem volt más csak a zene, a mantra, Andi hangja, a vizualizáció, a kéztartás. Egyszerűen vitt magával, a gondolataim nem jártak a múltban, a jövőben, sehol máshol csak a jelen pillanatban. A bevezető napon 3 egyszerű meditációt tanított meg nekünk Andi. Mindegyik rövid, nagyon könnyedén elsajátítható és otthon használható hanganyagot is kaptunk mellé. Bevezetett minket a légzés csodás világába is.

Az egész nap nagyon szépen felépített, könnyen követhető volt. Andi mindig elmondta mit miért csinálunk, mi az alapja, hogyan működik, mi a hatása. Gyönyörű zenék segítették a ráhangolódást és egy nagyon harmonikusan kialakított, szép, jó energiájú helyszín. Mit kaptam ettől a naptól? Belső nyugalmat, egyensúlyt, harmóniát, jó energiát, ami a következő napokban is tartott és olyan egyszerű eszközöket a kezembe, amit ha használok ugyanezt az állapotot el tudom érni saját magam is. Most rajtam a sor, hogy ezeket a gyakorlatokat beépítsem a mindennapjaimba. Nem utolsó sorban pedig Andi személyében kaptam egy olyan trénert, aki számomra nagyon hiteles, önazonos, kedves és nem engedi el tanítványai kezét a tanfolyam után sem. Hála! Köszönöm."

"Szeretném megköszönni a tanfolyamot. Nagyon jól éreztem magam. Szuperül volt felépítve az egész nap, érthetően elmagyaráztad és alá is támasztottad videókkal is hogy mit-miért csinálunk, és mire jó. Azt is kiemelném, hogy mindenkire nagyon odafigyeltél. A mostani, mindenki számára stresszes helyzetre is kiváló technikákat mutattál. Én azóta is alkalmazom amit javasoltál, és nagyon jól érzem magam tőle. Minden barátomnak szóltam, hogy ezt ne hagyják ki, ha szeretnék jól érezni magukat az életükben. Amint lehet, majd szeretnék menni a következő szintre is, hogy a fejlődésem ne álljon meg.

Még egyszer köszönöm"

Én a csütörtöki egyórás meditációkon szoktam résztvenni, ami nekem nagyon sokat segít abban, hogy kilépjek abból az üzleti, nagyon kognitív, pörgős világból, amiben mozgolódom és ahol nagyon sok örömet találok, de lelassulni nem tudok. A meditációban megtanítottad Andi, hogy hogyan kapcsolódjak a fizikai dimenziómhoz, ki tudjak lépni a mentális dimenzióból és máshogy tekintsek a saját érzéseimre is, vagyis nekem a meditáció perspektívaváltást is hoz, és egyben új felismeréseket is. A csillapodás és megnyugvás jó módszere is számomra. Most megpróbálom majd csütörtökön fájdalomcsillapításra is használni a trigeminus neuralgiában. Köszönöm Andi!

Az életem kézzelfoghatóan valtozott a márciusi tanfolyam es a heti közös, napi egyéni gyakorlasok ota! Végtelenül nyugodt vagyok, meg a gyerekeim is rámszólnak néha hogy miért nevetgélek annyit...egyszeruűen harmónia van a lelkemben és rengeteg szeretet áramol felém. Az egyik meditáció utan 3 egymast követő héten hétvégére teljesult a kivánságom...számomra is rejtély...ezeken az apró csodákon felül pedig rendkivül megnyugtat es magamba fordít minden egyes foglalkozás. Nagyon köszönöm Andi hogy megtanitottál minderre🙏❤ Már alig várom a holnapi közös gyakorlást🧘‍♀️

Kapcsolat

  • Telefonszám: 06209470716
  • Email: meditaciostrening[kukac]gmail.com
  • Tréning helyszín: Zen Kert - Budapest, XI. Fehérvári út 45-53B.